Télen is ennie kell az állatoknak, ez nem vitás. Nem mindegy azonban mivel és mikor (és mennyiért) etetjük meg őket. Erre a problémára nyújthat megoldást a bálalegeltetés. A módszert lényege röviden abban áll, hogy a telelés kezdetén az erre kijelölt területen szétrakunk bálákat, majd a jószág ezekre jár rá. De nézzük miként és miért érdemes ezt megvalósítani?

Mik az előnyei?

Az állatok magukat etetik. Nincs szükség traktorra, traktorosra, etetőkre, karámokra. Így ezek nem is kopnak, nem kell őket fizetni, javítani. Mivel idejük nagy részét a bálák között töltik, nincs a karámban, istállóban annyi trágya, amit aztán takarítani, kezelni kell, valamint megspóroljuk a kijuttatás költségeit is. Az egyenletesen kijuttatott trágya és a bálák maradéka miatt javul a talaj szerkezete, vízháztartása és termőképessége. A helyben maradó trágya nitrogéntartalmának 38%-a, a széna nitrogéntartalmának 34%-a hasznosul, a foszfornak pedig 26 illetve 22%-a. Ez a telepen összekapart majd kijuttatott trágyánál 1 illetve 2% körüli.

Hogyan rakjuk ki a bálákat?

A legolcsóbb az ha ott etetjük fel a bálákat ahol azok kigurultak a bálázóból. Ha mozgatnunk kell őket, akkor érdemes az alábbiakra figyelni:

A bálákat rácspontokra rakjuk. Ha azt akarjuk, hogy egy területet egyenletesen borítsunk be a hulladékkal és trágyával akkor érdemes 9-10 méterenként rakni egy bálát. Ezt a sűrűséget befolyásolhatják a terület adottságai: ahova több trágyát szeretnénk juttatni oda rakhatjuk sűrűbben, illetve mivel a tápanyagok lefelé mosódnak a dombok tetejére érdemes kicsit sűrűbben, a laposokba pedig ritkábban rakni. Figyeljünk arra is, hogy a trágyalé nyít vízbe, kútba, víznyelőbe ne juthasson, azoktól tartsunk jó 100m védőtávolságot.

Ha tehetjük, érdemes azt is megtervezni, hogy pontosan hogyan haladunk majd a legeltetéssel, mert így a bálákat rakhatjuk az állatok igényinek megfelelően. Ahogy teheneink előrehaladnak a vemhességben, vagy egyre hidegebbre fordul az idő változik a kalória és fehérje szükségletük.

Ha a bálák nem egyforma minőségűek, akkor nem szabad egy adagba vegyesen rakni őket, főleg nem sorozatosan. Ilyenkor a gyengébb állatok a rosszabb minőségű bálákhoz fognak szorulni, ami megviselheti őket. Ha keverni kell őket, akkor úgy érdemes, hogy egy adagba csak jobbat a következőbe pedig csak gyengébbet teszünk, aztán megint jobbat, stb. Így hosszútávon kiegyenlítődnek a hiányosságok.

Hogyan etessük?

Ha a bálát természetes zsineggel (kender, stb.) kötöztük, akkor hagyhatjuk az oldalán, mert úgyis elbomlik. A műanyag zsineggel kötözött bálákat érdemes még a fagyok beállta előtt talpra állítani, majd a zsineget leszedve visszaborítani őket. A hálós bálát etethetjük hasonló módszerrel megpucolva, vagy a hálót mintegy önetetőként használva a talpára fordítva. Ez utóbbi módszer beázásveszélyes, nem minden állományban válik be - pl. a mi marháink is átrágják magukat a véknyan hálózott bálákon - és tavasszal a hálót ugyanúgy össze kell szedni - ha viszont működik, akkor sokkal kevesebb lesz az elpocsékolt takarmány.

A bálákba villanypásztor oszlopokat szúrva egyeszerűen és kényelmesen szabályozhatjuk az etetett bálák mennyiségét. Érdemes egyszerre két napra elengedő takarmányt adagolni, mert ha kevesebb, akkor a gyengébb állatok nem férnek rendesen hozzá, ha több akkor pedig sok a pocséklás. Nagy hóban és nedves, hideg időben szeretik a bálákat alomdombként használni az állatok, erre is érdemes figyelni, hogyha túl hamar fekszenek rá, akkor még időben lehajthassuk őket róla.

Ha a terület szeles, akkor érdemes középről egyre kifelé haladva etetni, így a szélső bálákat mindig szélárnyékként használhatják majd az állatok. Ha van benne lapos terület, akkor azt is érdemes előrevenni a sorban, hogy végezzünk vele, míg az idő engedi, hogy ráhajtsuk az állatokat.